A Kúria döntése jól bizonyítja, hogy nem képes a szerződések szövegének hátterében megbúvó mögöttes szándékokat objektív módon értékelni, illetve a szerződések következményeit megfelelően értelmezni. Nem vizsgálta a felek szerződési akaratát és biztos vagyok benne, hogy egy Legfelsőbb Bírósági tag is bőven eltévelyedne egy saját maga által megkötött hitelszerződés szerződési feltételei között. Az, hogy mi ütközik jó-erkölcsbe ezek után igen szubjektív véleménynek tűnik.

A Kúria nyilván azért nem talált kivetnivalót a mostani hitelszerződésekben, mivel tevékenységét az egyszerű jogi szolgáltató szintjén határozta meg. Fel kell tenni a kérdést, hogy egy bíróságnak ez a szerep kielégítő-e vagy a szerződéseket beltartalmuk, szándékaik vagy éppen szellemiségük alapján is meg kell ítélnie.

A hitelszerződéseknek nem az a „rákfenéje”, hogy volt-e mögöttük deviza vagy sem, hanem az, hogy a bankok olyan szerződési környezetet alakítottak ki, amelynek következményeiről az ügyfeleknek halvány fogalmunk sem volt: többek között, hogy nemfizetés esetén milyen következményekkel számolhatnak. A hitelszerződésekben egyértelműen meghatározták a fedezet mértékét és fajtáját. Ebben közösen világosan kikötötték, hogy az ingatlan a hitel fedezete. Az ügyfelek nem tudják ésszel felfogni, hogy most mégis miért a teljes vagyonuk, kocsijuk, jövedelmük kerül végrehajtás alá? A bank milyen alapon kéri a behajtást minden ingó és ingatlan vagyonukra? Nyilván ha ezzel kapcsolatban is aláírnak egy kockázat-feltáró nyilatkozatot, nincs az az Isten, amiért egy hitelszerződést aláírtak volna.

A Kúria azt állapította meg, hogy a szerződések nem irányultak lehetetlen szolgáltatásra, márpedig ha egy bedőlt hiteles minden vagyona, élete végéig keletkező jövedelme nem elegendő a tartozás visszafizetésére, ezt csak egyféleképpen lehet értékelni: a bank tájékoztatási hiányosságai, a megfogalmazott szerződési feltételek örök életére nyomorba döntik az ügyfelet, beleértve családját is.

Nem tisztünk a Kúria szakértelmének megkérdőjelezése, de ezt a kérdést szakértők bevonása nélkül, tisztán jogi eszközökkel megállapítani nem lehet. A Kúria ebben a kérdésben nem volt kompetens, hiszen egy bíró hogyan tudná megállapítani egy szerződés minden következményét, illetve azt, hogy egyenrangú felek írták-e alá ezeket a szerződéseket.

Arra sem jött még rá sem bíróság, sem szakértő, hogy a magyar hitelezési gyakorlat miért tért el a szomszédos országokétól? Idáig még azt sem sikerült megállapítani hagy a szerződéseken belül mi a költség és mi az, ami nem költség? Mi az, amiről a banknak tájékoztatni kell az ügyfelet?

Nyugodtan mondhatjuk, hogy a szerződésekben nem az árfolyam volt a legnagyobb kockázat. Ennél nagyságrendekkel nagyobb az ügyfél ellehetetlenülésének kockázata, az élete végéig tartó szerződési kitettsége. Nyilván nem véletlenül menekül külföldre a bedőlt hitelesek tömege, hiszen abban reménykednek, hogy ott nem éri utol őket a végrehajtó keze.

A kockázatok mértékének meghatározása elválaszthatatlan része kell, hogy legyen minden hitelszerződésnek. Nyilván itt a jó-erkölcsbe ütköző szerződési feltétel megkérdőjelezhető. A Bankszövetség arra hivatkozik, hogy ezeket a törvények nem írták elő vagy nem tiltották. Ez sokszor sajnos igaz, de ettől még ezek a szerződési pontok erkölcstelenek.

Az egész bírósági rendszer ítéleteit eddig gyakorlatilag szakértők bevonása nélkül hozta. Hogyan minősíthetné egy bíró a bankok pénzügyi rendszerének működését? A bírók közül bizonyára nem sokan végeztek közgazdasági egyetemet vagy pénzügyi főiskolát. Nyilván nem is várható el egy bírótól, hiszen a pénzügyi rendszerek bonyolultsága vetekedik a törvények bonyolultságával.

Összességében a Kúria ítélete csalódást keltett, „visszadobta a labdát” a kormánynak. Már csak az a kérdés, hogy magától a kormánytól mit várhatunk. Az eddigi intézkedéseinek egyikét sem előzték meg sem elemzések, sem hatástanulmányok. Ha lett volna ilyen, akkor a 2010-es kilakoltatási moratóriumot abban a formában biztos, hogy nem vezetik be, hiszen a moratórium alatt a tartozások emelkedését nem fagyasztották be. A másfél év alatt a tartozások megduplázódtak és még jobban a gödörbe taszították az adósokat. A kvótarendszer gyakorlatilag ugyan ebben a betegségben szenved.

A kormányzati intézkedések miatt bekövetkezett károk még a bankok károkozásán is túltesznek Itt már nem egyszerűen csak politikai döntésekre lenne szükség, hanem szakmailag is megalapozott politikai döntésekre. Valami kiutat kell biztosítani a hiteleseknek. A problémák tologatása már a továbbiakban nem vállalható.

A perek továbbra is tömegesen fognak folytatódni, de ez nyilván annak a következménye, hogy semmilyen fogyasztóvédelmi törvény nem létezik a pénzügyi fogyasztók részére. A Pénzintézeti törvényt a bankárok csinálták, mint ahogy a Végrehajtási törvényt is a végrehajtók véleménye alapján állították össze.

Remélhetőleg ezek a bizonyos politikai döntések legkésőbb január hónapban megszületnek.